Royalflöss az élettől

Amikor unalmamban görgetem a facebook hírfolyamomat és látom, hogy Rióban mennyi minden érdekes fog történni, és tudom, hogy a szívem egy kicsike része – de mégsem akkora kicsike, hogy ne látszódjék – ott fog maradni anélkül, hogy elindult volna. És amikor majd egy új váll és felkar fog a testemhez csatlakozva engem és az egész gyors, lassú, pörgős, felszínes, túlmély életemet szolgálni. Amikor lejár már ez a nyár, s vele együtt lejár a Yuppi is nélkülem és Rióban is lejár az olimpia, ez a nagy játék , ez a full élmény, ez a káoszosan vidám, emberközeli, határokat feszegető, pulzáló és vadítóan nagy valami, és a szállásomon majd más fog aludni, és a repülőjegyemmel majd más fog utazni, átszállni amerikában kétszer is, egyszer oda és egyszer vissza, és visszafele két napot fog utazni, és a reptéri transzferjét az egyik szívéhez igencsak meleg helyet foglaló személy fogja fizetni.

Majd akkor, mikor egy doboz érkezik fel az irodába névtelen a  küldő, de a dobozon a te neved van, s már akkor tudod, mikor még a dobozon rajta van a teteje, te tudod, hogy ki az a névtelen, mert az életedben egyáltalán nincs névtelensége, sőt igencsak fontos neve s a nevével együtt helye is a te kesze-kusza valóságodban.

Akkor, mikor pöttyen a messzendzser, hogy veled akarnak beszélni, mert fontos, mert könyv és mert a könyv bevétele a tiéd kell, hogy legyen, mert ez vagány, ez nagyon vagány, hogy te elmész oda és hogy önkéntesen mész oda, és ezt az ügyet támogatásra teremtette a Jóisten.  És hív telefonon egy idegen szám, akinek az ember felőli részén is idegen ül, de mondja, hogy ő tíz könyvet fog megvenni, mert ő is ott lesz, és találkozzunk odakint is. Akkor szó nélkül maradtam. Aztán nyeltem egyet, s a nyálammal együtt lenyeltem az illetődöttségem is és kitörő örömömet fejeztem ki, hogy egy támogatómmal majd Rióban kávézni fogok.

Akkor, mikor olyan lélektől kell elfogadnod, aki nem kell adjon, mert adott már máshol és más körülmények között, igen ő önkéntes a Yuppiban de most nekem, speckó nekem akar adni, és kétszer is megkérdi, hogy elfogadom-e és én csak másodjára tudom azt mondani, hogy elfogadom.

Amikor a gímélem inboxolja az újabb paypal adományt, két éve nem láttam ezt a fickót, nem tudom mi van vele az életben amúgy,  de most megnyomta a send gombot miután beírta az összeget. És egy másik, egy kliens-forma, akivel egyszer, talán kétszer találkoztam az életemben és a postaládámban az ő neve is megjelenik, aki adományt küldött.

 

Na akkor szorul össze a torkom, amikor ezeket mind-mind felidézem és értem, hogy mekkora nagy dolgok történnek  így körülöttem, mekkora nagy dolgot működtetnek itt az emberek, és összeszorult torokkal, a galuskákat áttörve kell kimondjam, kinyilatkoztassam, affirmáljam, visszavonhatalanul hangot adjak neki, betűbe öntsem, hogy nem megyek Rióba. Azaz: Nem. Megyek. Rióba.  Vagyishogy  tévéből fogom nézni a játékokat. Igen, tévéből, de mivel otthon nincs tévénk, valahová bekunyizom magam, az is lehet, hogy majd minden este kocsmában fogok ülni, olyanba, ahol nagyképernyőn nyomják a játékok szeletkéit.

Zárójel. Műtétre vagyok előírva. A protézisem kap még egy protézist. Nem várhat, kérdeztem a dokit, nem várhatna szeptemberig. Ő vár, aszongya, de a protézis nem biztos, hogy fog. Begyulladhat és kilökheti a szervezet. És mi van, ha épp Rióban? Az én döntésem, de ő orvosilag nem javasolja az önkéntességem.

Nem vakbél műtét. Nem kivesznek egy gyulladt valamit, hogy aztán a szervezetnek már csak a seb gyógyítása legyen a dolga. Kapok még egy idegen anyagot a testembe, akinek – mármint a testemnek – jól rá kell dolgoznia, hogy ezt az implantátumot szépen befogadja. Hogy megértse, hogy ez így lesz jó neki. A legutóbbi egy évembe telt.

Zárójel bezárva.

Rokkant kártya kijátszva.  A royalflöss az Életnél van.