Kick-off

Sosem szokott bőléreeresztősen mesélni bármiről. Kivéve talán a futást és a számítógépes játékokat. Eleinte zavart, naivan képes voltam azt hinni, hogy ez puszta bizalmatlanságból fakad, aztán mikor a fejem lágya  keményedni látszott az együttélés áldásaitól, egyszerűen megértettem, hogy ő nem nő: ő elsősorban a gondolataiban él, és csak akkor közöl valamit, ha annak van bármi célja. Nem csacsog. Én csacsogok, sokszor még egyetlen mondatot sem tudok lekerekíteni, én épp beszélés közben gondolkodok, vagy beszélés után. Szóval egyszercsak hazajön, és a beszámolója nagyrészt abból áll, hogy Andriska jelentkezett önkéntesnek Rióba. Az olipmiára. Mert lehet, épp most van a toborzás. És hogy én nem-e akarok.

Eddig sosem foglalkoztatott az olimpia. Most sem, mint sport, de ahogy meghallottam az önkéntes szót, az kiütötte a biztosítékot, vagyis bekapcsolta a lámpát a fejemben. El kezdtem másodpercek alatt dédelgetni a gondolatot, elmegyek, és fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni, de azt önkéntesen és rengeteg ember lesz és vagány lesz.

Amikor a gyakorlat fölülírja az álmodozást…

Jelentkezni könnyű. Vagyis hálistennek azért oda kell figyelni, ki kell töltögetni minden saját adattal, több lépés van, megszakítani is lehet a folyamatot. Mondjuk egy kávéval, mert én például olyan lelkes voltam, hogy nem is nagyon akartam felállni. Néha azért el kellett mennem a vécére.  De a vécén is kérdésekre válaszoltam  a fejemben. Oda azért nem viszem a laptopot…

Köszönik a jelentkezést. Ne feledjem, hogy az Olimpia nem tudja fizetni a következő három dolgot: útiköltség, szállás, munkaidő (fizetetlen szabadságot kell kivenni a munkahelyről, magyarán).

És ennyi. És mindez 2014 novemberében.