Royalflöss az élettől

Amikor unalmamban görgetem a facebook hírfolyamomat és látom, hogy Rióban mennyi minden érdekes fog történni, és tudom, hogy a szívem egy kicsike része – de mégsem akkora kicsike, hogy ne látszódjék – ott fog maradni anélkül, hogy elindult volna. És amikor majd egy új váll és felkar fog a testemhez csatlakozva engem és az egész gyors, lassú, pörgős, felszínes, túlmély életemet szolgálni. Amikor lejár már ez a nyár, s vele együtt lejár a Yuppi is nélkülem és Rióban is lejár az olimpia, ez a nagy játék , ez a full élmény, ez a káoszosan vidám, emberközeli, határokat feszegető, pulzáló és vadítóan nagy valami, és a szállásomon majd más fog aludni, és a repülőjegyemmel majd más fog utazni, átszállni amerikában kétszer is, egyszer oda és egyszer vissza, és visszafele két napot fog utazni, és a reptéri transzferjét az egyik szívéhez igencsak meleg helyet foglaló személy fogja fizetni.

Majd akkor, mikor egy doboz érkezik fel az irodába névtelen a  küldő, de a dobozon a te neved van, s már akkor tudod, mikor még a dobozon rajta van a teteje, te tudod, hogy ki az a névtelen, mert az életedben egyáltalán nincs névtelensége, sőt igencsak fontos neve s a nevével együtt helye is a te kesze-kusza valóságodban.

Akkor, mikor pöttyen a messzendzser, hogy veled akarnak beszélni, mert fontos, mert könyv és mert a könyv bevétele a tiéd kell, hogy legyen, mert ez vagány, ez nagyon vagány, hogy te elmész oda és hogy önkéntesen mész oda, és ezt az ügyet támogatásra teremtette a Jóisten.  És hív telefonon egy idegen szám, akinek az ember felőli részén is idegen ül, de mondja, hogy ő tíz könyvet fog megvenni, mert ő is ott lesz, és találkozzunk odakint is. Akkor szó nélkül maradtam. Aztán nyeltem egyet, s a nyálammal együtt lenyeltem az illetődöttségem is és kitörő örömömet fejeztem ki, hogy egy támogatómmal majd Rióban kávézni fogok.

Akkor, mikor olyan lélektől kell elfogadnod, aki nem kell adjon, mert adott már máshol és más körülmények között, igen ő önkéntes a Yuppiban de most nekem, speckó nekem akar adni, és kétszer is megkérdi, hogy elfogadom-e és én csak másodjára tudom azt mondani, hogy elfogadom.

Amikor a gímélem inboxolja az újabb paypal adományt, két éve nem láttam ezt a fickót, nem tudom mi van vele az életben amúgy,  de most megnyomta a send gombot miután beírta az összeget. És egy másik, egy kliens-forma, akivel egyszer, talán kétszer találkoztam az életemben és a postaládámban az ő neve is megjelenik, aki adományt küldött.

 

Na akkor szorul össze a torkom, amikor ezeket mind-mind felidézem és értem, hogy mekkora nagy dolgok történnek  így körülöttem, mekkora nagy dolgot működtetnek itt az emberek, és összeszorult torokkal, a galuskákat áttörve kell kimondjam, kinyilatkoztassam, affirmáljam, visszavonhatalanul hangot adjak neki, betűbe öntsem, hogy nem megyek Rióba. Azaz: Nem. Megyek. Rióba.  Vagyishogy  tévéből fogom nézni a játékokat. Igen, tévéből, de mivel otthon nincs tévénk, valahová bekunyizom magam, az is lehet, hogy majd minden este kocsmában fogok ülni, olyanba, ahol nagyképernyőn nyomják a játékok szeletkéit.

Zárójel. Műtétre vagyok előírva. A protézisem kap még egy protézist. Nem várhat, kérdeztem a dokit, nem várhatna szeptemberig. Ő vár, aszongya, de a protézis nem biztos, hogy fog. Begyulladhat és kilökheti a szervezet. És mi van, ha épp Rióban? Az én döntésem, de ő orvosilag nem javasolja az önkéntességem.

Nem vakbél műtét. Nem kivesznek egy gyulladt valamit, hogy aztán a szervezetnek már csak a seb gyógyítása legyen a dolga. Kapok még egy idegen anyagot a testembe, akinek – mármint a testemnek – jól rá kell dolgoznia, hogy ezt az implantátumot szépen befogadja. Hogy megértse, hogy ez így lesz jó neki. A legutóbbi egy évembe telt.

Zárójel bezárva.

Rokkant kártya kijátszva.  A royalflöss az Életnél van.

Státusz: egyelőre hajléktalan

mozaik haz

Ez mozaik lesz, történetek egymás mellé rakva, nincs befugázva. A kötőanyag maximum én lehetnék köztük, de az most édeskevés. Augusztusban fog kirajzolódni a minta, addig Dóra türelmesen vár, és rakosgatja a mozaikokat egymás mellé.

Aparecida volt az első, akit felkerestem szállásügyben. Róla már egy előző bejegyzésben írtam. A válasza viszont számomra kicsit lerázó volt. Értem én, hogy idegen vagyok, persze, aki be akarja kunyerálni magát egy lakásba, de na. Attól még nem esett jól, hogy beajánlott a Couchsurfingre.. Azt gondoltam, hogy ő lesz az egyetlen. Tovább kutattam riói, egyáltalán brazil ismerősöknek, és gyakorlatilag mindenkitől azt a választ kaptam, hogy nyugodtan keressem a szállásadómat a couchsurfingon.

Szerencsére nem csak én vagyok teljesen döbbent a helyzeten. A Facebook hírfolyama kiadott egy adott ponton három lány helyzetjelentését. Ukrajnából vannak, megvan a repjegyük, de a szálláskeresésnél annál az apró részletnél tartanak, hogy az olimpia idejére kábé tízszeresére emelkednek a szobák/ágyak árai. Ilyen körülmények között ők nem tudják megengedni maguknak az amúgy sem fizetett önkéntesmunkát a Játék idejére. Megtörtént a teljes empátia részemről, amit annyian irigyelnek tőlem (adnám, vigyék, nekem már sok).

Közben Zsuzsa barátném Pesten leledzve segíti ezt az ügyet. Kért tőlem plakáttervet, hogy nyomtathassa ki, rakja már ki a CEU-ra, hátha hátha valaki megszán. Meg egy munkatársával fel is olvastatta a palacküzenetem a brazil diákoknak.

Ez volt a plakátom. Reklámgrafikusok, most légyszi hunyjátok be a szemeteket. Kösz. Én szóltam.

poster 2

Aztán rámírt Anna, hogy ezt látta, és hogy ő is továbbítana valakikhez.

kipost

Aztán írt Zsuzsa, hogy couchsurfing. Igen, úgy látszik, hogy minden út ide vezet. És hogy létezik olyan női csoport (zárt), amely csak lányokat fogad. Ide is írtam önmarketingelő szöveget. Még semmi.

Bordáska remek ötlete: miért nem írok a Pápának levelet? Azt hittem szivat. Nem. Aztán belegondoltam. Hiszen Rió a katolikus paradicsom. Beírtam egy magányos éjszaka a googliba, hogy vatikán, és hogy contact. Aztán azt a varázskérdést, hogy how to adress the Pope. Külön eljárás van erre. Eddig azért nem tudtam róla, mert sosem írtam a Pápának levelet. Meg mert református vagyok. Meg mert a vallást, mint rendszert szeretem nagyon kritikusan szemlélni. Ide is önmarketing, tiszteletteljesen (amúgy szeretem ezt a Pápát, mi tagadás).

Nincs válasz.

Aztán ha már katolikus vonal, akkor a legutóbbi próbálkozásom a váradi katolikus püspökség kedves és fiatal papja. Azt mondta, hogy ismer valakit. Egyelőre várok és várok.

Az első támogatóm

prisma

A reklámnak is van helye. Az enyémnek most eljött az ideje is. A Prisma Egyesülettel tárgyaltam Skypeon pénteken. A Coworking konyhájába szoktam beülni online megbeszélésekre, mert valamitől van egy olyan érzésem, hogy magamra csukhatom az ajtókat. Pedig kettő is van belőle, és mint minden konyha, így a Coworkingé is a leginkább látogatott hely az irodában. Szóval magamra csuktam a két ajtót, fel a fülhallgatót, és a háttérben el-elsandírozó coworkerek beintegetéseivel spékelve beszélgettem. Nem volt rajtam ceruzaszoknya, ing sem, és a félórás skypeolásnak végeredményeképpen az irodában szorgoskodó GDP-t növelő emberkék egyszercsak annyit hallottak, hogy jiiihááá! Amikor feltörtem a konyhaajtót, csak annyi jött ki a számon a rámbámuló kérdő tekinteteknek válaszolva, hogy ötszáz euró!

 

A Prisma Egyesület kedvesen a férjemet kereste fel, sejtelmes és nem annyira konkrét elképzeléssel. A férjem lepasszolta, hogy ezt mi direktbe egyeztessük. Én vártam két napot, aztán harmadik nap, felkerestem én a Prismát: itt vagyok, beszélgessünk.

Lóri kávézóból beszélt, belógtak a lámpák a képbe, a pincérnők pedig épp kávét preparáltak. Magas volt a mennyezet, nem volt füst, pedig a dohányzást csak márciusban tiltják be. Eddigi életemben egyszer találkoztam Lórival, évekkel ezelőtt, Tusványoson, kockás nadrág volt rajta. Semmi egyéb vonására, hangjára, tekintetére nem emlékszem belőle, most mégsem tudtam elengedni az érzést, hogy ezt az embert én ismerem. Nem tudtam tiszta lappal tárgyalni. Gyorsan a lényegre tértünk, és közben még azt is elfelejtettem megkérdezni, hogy miért akar pont engem, pont Riómat támogatni. Mert már egy kicsit az én Rióm…

Mindig is utáltam kutatómunkát végezni. Szerintem attól féltem, hogy a hidrának annál több feje lesz, minél inkább vágom (mondjatok ellent nekem). Ezért csak félve másztam rá a Prisma honlapjára:  http://prismae.eu/ . Kicsit kellemesen csalódtam. A profilja nagyon hasonlít a ROVEéra (ahol pénzért dolgozom), ettől még inkább meglepődök, és bebizonyosodik, hogy ez a világ kerek, és nem is olyan nagy.

Group2

Mennyibe kerül egy hónapnyi Rió?

pénzem

Készítettem egy előütemezett költségvetést az egy havi riói ottlétemre. Szerencsére, hogy most már több mint három éve magánkönyvelünk, úgyhogy nagyjából képben vagyok arról, hogy

nem léteznek pénztárca manók, akik alattomos sunyi módon kilopkodják a pénzt a tárcámból,

hanem be tudom lőni, hogy az egy lejes petrus perec is költségtétel tud lenni. Persze, nem erre megy a fizetésem, de azért voltak érdekes meglepődések már. Kajára költünk sokat, lakbér, gyerekek. És mindig bekerül a képletbe valami extra kiadás (fogorvos, autószervíz, hosszú utazás, …).

S akkor itt a táblázat.

A lényege, hogy bármilyen költségtételbe be lehet szállni. Azaz, igen, TE is részese lehetsz az olimpiának.

Mire megy a pénz? De tényleg Ára
Repülőjegy Rio-Budapest oda-vissza 860 EUR
Költőpénz az átszállásokhoz

(London, Miami, New York, London)

Taxi reptér-szálláshely

100 EUR

 

 

40 EUR

Kaja (31 nap) Kávé napi 2 2 EUR x 31 = 62 EUR
Reggeli 3 EUR x 31 = 93 EUR
Ebéd 6 EUR x 31 = 186 EUR
Vacsora 4 EUR x 31 = 124 EUR
Víz 2 EUR x 31 = 62 EUR
Gyümölcs 2 EUR x 31 = 62 EUR
Szállás 31 éjszaka ? (kb. 200 EUR-ra saccolom)
Egészségügyi biztosítás Még nem néztem utána, de nem indulok el nélküle ?
Előre nem látható költségek elszakad a szandim, a nadrágom, találok isteni jó turit, fenékplasztika, stb. 200 EUR
ÖSSZESEN 1989 EUR

Magyarázzam? A repülőjegy egyértelmű, megvettem, ennyi volt az ára.

A kaját kb az itthoni fogyasztásom szerint lőttem be. Ehhez képest a reggeli nem reális, azt itthon is alig szoktam enni, illetve ha igen, nem ekkora értékben. De mivel fogalmam sincs, hogy hogyan fog rám hatni a riói levegő (nálam az étvágytalanság ki van zárva…), beraktam a reggelit is költségnek.


Az ebédet napi menüsre terveztem. Ma azon szórakoztam, hogy napi menü ajánlatokat kerestem Rióban. Jól megéheztem, s gyorsan ki is szaladtam a sétálóutcára benyomni egy kebabot. (Váradiak: maradjatok hűségesek a Turcuhoz, az új török a sétálóutca végén nagyon nem jó!)


A szállásom még szervezés alatt. Még egyelőre ismerős ismerős ismerőse a technikám. Gabi már jól leszidott, hogy foglaljak couchsurfingon, vagy akár bookingon, legyek bebiztosítva, s aztán max lemondom. Amúgy utálom, hogy Gabinak általában igaza van. És azt még jobban utálom, hogy fényévekkel előbb gondolkodik.  De talán azt utálom a legjobban, hogy nagyon nehéz felvennem a ritmusát, s persze, hogy még nem tartok seholse szállás ügyében.  Tőle gyúlt az egészségügyi biztosítás nagy villanykörtéje a fejembe.  Amúgy is rokkant vagyok (a rokkantak hívhatják így magukat, ugye?) , ha valami bajom lesz, legyek bebiztosítva. Tuti, hogy nem lesz egyszerű menet épp a rokkantságom miatt egészségügyi biztosítást kötni. Lássuk, erről tuti, hogy lesz külön bejegyzés.

Az előre nem látható költségek magánkönyvelési tapasztalatokból kiindulva: létezik. És a fenékplasztikát csak viccből írtam be, nem áll szándékomban a kerek popsimat szebbre cserélni. Így is sok időbe telt megszokni (30 év).

 

Kedves Társadalom,

Szeretnéd fedezni bármilyen költségtételemet? Akár részleteiben? Ha még mindig nem győztelek meg, van még bőven ötletem arra, hogy hogyan tudnálak Téged, drága Társadalom önkéntességem anyagi támogatására bírni. Tuti, hogy ott majd találsz izgalmasat. Addig is, maradok irántad való tisztelettel, és ígérettel, hogy a napi munkámmal is előrébb viszlek.

Arról, hogy el vagyok bizonytalanodva.

gubanc

Van jogom egyáltalán adományt gyűjteni? Van jogom nekem elutazni egy hónapra? És ha nem kapok adományokat, akkor van jogom a családi kasszából kivenni ennyi pénzt? Hogy önkéntes lehessek?

Van jogom egyáltalán az önkéntességet lehetőségként felfogni és érezni és nem holmi bohém életstílusként?

És ezekre a kérdésekre nem kérek választ a kommentekben sem, mert ha nem bíztatóak, akkor az nem segít. Árt. Nem visz előre. Gátol. És sírni fogok. És nem örömömben.

Szoktam merényleteket elkövetni magam ellen: ilyen például, ha el kezdek fogyókúrázni, akkor azt mindenkinek elmondom csak azért, hogy aztán szégyelljem mások szemében ha nem vagyok kitartó. Vagy alkohol fogyasztást csak úgy merek bevállalni, ha tudom, hogy magányosan józanodhatok, mert olyankor mélységeket élek meg, s azt a legcikitlenebb magamban tenni. A telefonom elfelejtem viszont kikapcsolni, így azért még szoktam ciki dolgokat művelni…

A repülőjegy-vásárlás is ilyen merénylet magam, s a visszakozásom ellen. Most már nincs menekvés, ezt az utat végig kell járnom. Szállást KELL  találnom, JÓ árban, MOST, kell emberekkel beszélgetnem, érdeklődni, utat taposni.

Megváltozott az anyagi helyzetem épp miután megkaptam a választ, hogy elfogadtak önkéntesnek. Félállás, fél fizetés. Emellett olyan nagy volumenű dolgokat indítottam be, természetesen önkéntesen, mint váradon a legális otthonoktatás kiskapui, a Yuppi kommunikációjának stratégiája, Piros Sátor (nőknek, női dolgokról, amolyan pletykapad hetente). Néha elfáradok, amúgy érthetően, még magam számára is, így ilyenkor szépen kicsúszik az érzelmi talaj a lábam alól, pont, mintha lépnék egy üreset a lépcsőn, kivákumozódik belőlem a jókedv és az optimizmus, és minden elkezdett projektemet bezárnék a dédanyámtól örökölt kelengyés ládába, s szívem szerint lehangszigetelném a fejem, hogy ne halljam a kattogást. A gondolataimét.

Most ilyen.

Parabéns! – Congratulation

congrats

  • OLYMPIC, TRANSPORT, Transport Team Member, OLYMPIC AND PARALYMPIC VILLAGE
*Sequence: EVENT, FUNCTIONAL AREA, Job, VENUE

 

És fingom sincs egyelőre, hogy mit kell csinálnom, de megnyugtattak: lesz egy halom kurzus márciustól arrafelé, s akkor kikupálódhatok. Na hajrá, várom.

 

Meg azt is, hogy némi portugált magamra szedjek (nyelvet, nem pasit…) mert kezd uncsi lenni, hogy mindent be kell üssek a translate-be. És az egy dolog, hogy a Google a barátom, de na, az ember lánya mégis csak szóljon nyelveken. Há’ nem? Há’ de!

mi fán terem az önkéntesség?

Önkéntesnek lenni – nekem.

önkéntességKomoly.

Nem konvertálható pénzbe.

Kapcsolat a soha el nem múlóval.

Bőr.

Izzadságszag.

Munka utáni éhség.

Folyamatos éhség.

Önzőség egy kicsit feloldva az önzetlenségbe.

Hangszóró. Kihangosít. Valamit a társadalomból. Személyeket, ügyeket.

Elköteleződés.

Erő. Nap. Kalap. Naptej.

Könny.

Hasban születő belső kacaj. Feltörő kacaj.

Minden és semmi. Határok közt szédelgő.

Itt és most.

Önkény. Örkény.

 

Neked? (kommentben csatlakozz fel. A lista végtelen, de együtt tesszük azzá.)

 

Repjegy kedvezménnyel

repjegyIstenadta jogomnak érzem a felháborodást. Amikor felhívom Andrást, hogy akkor ma bizti, hogy bemegyek hozzá, foglaljuk le azt a repülőjegyet, azt mondja, vár. Nem András miatt háborodtam fel, hogy is tehetném. András jólélek, szeretem. Azt mondta, hogy Hajnit, a kolléganőjét ráállítja, hogy nézzen járatokat, mi addig üljünk le,és az önkéntes portálon meghirdetett 15%-os kedvezményes járatot kutassuk.

Elfelejtettük beütni a promóciós kódot.Nem baj, András menjünk így végig, majd a végén levonjuk a 15%-ot. Logikus, nem? Hajni jön, talált járatot 800 euró környékén.
– Csak oda, ugye? Mert mi is találtunk 1492 euróért oda-vissza.
– Nem, ez odavissza.
– Mi? Nem lehet. Ja, de mi még nem ütöttük be a kódot.

Beütjük a kódot. Az alapárak startból felugranak, és az össz kedvezmény értéke 4 euró lesz.

Na, ezen vagyok felháborodva. Ez volt az önkénteseknek járó kedvezmény.

 

Rio – Iza – Aparecida

Elkezdődött a kutatás.  Amíg várok a hivatalos meghívólevélre, ami elhúzódhat, aszongyák akár áprilisig is, és természetesen ezen múlik,  hogy foglaljak időben repűlőjegyet, gondoltam, a szállást legalább elkezdem intézni.  Van valakinek ismerőse, s az ismerősének ismerőse, aki Rióban lakik? Zsuzsának van, azt mondja, egyszer Couchsurfingezett valakinél, aki most épp visszament Brazíliába. Na, Zsuzsa, meg kéne érdeklődni, hogy Brazília Rió-e, mert ugyebár nem épp mindegy.

Iza sokáig kint élt az USÁban, meg igazából bárhol a világban. Most épp Váradon, ki tudja meddig, mert a búúgi benne van a fenekében, róla ezt kell tudni. Elújságolom, hogy önkéntesnek megyek Rióba, erre ő, ó az szép, ott én is voltam. Azután, hogy azt mondtam neki, hogy utállak téged ezért, rájöttem, hogy azért profitálhatnék ebből az infóból. Mert ez nekem hasznosabb, mint a Wikipédia Rió szócikke.   Kinél laktál? Milyenek az emberek? Tudnak angolul? Biztonság? Tömegközlekedés?

 

Hát, úgy kezdődött, hogy a csomagom elkeveredett. Ráadásul a többiekre várnom kellett, a szívemre kötötték, hogy ne csámborogjak el, mert nem biztonságos. A kézitáskámban természetesen csak a fogkefém, de váltásruhám semmi. (Iza  lazasága irigylésre méltó, nem stresszeli túl magát az ilyen helyzetekben, úgyhogy) elindultam a reptéren. Volt egy dobos fickó, akinél megálltam, hogy hallgassam kicsit, mások is megálltak hallgatózni, s egyszercsak beszédbe elegyedtem ezzel a sráccal. Az én spanyolom tökéletes volt ahhoz, hogy megértsük egymást. Nem mondtam neki semmit az elkallódott csomagomról, és mégis egyszercsak azt mondja, hogy ő ad nekem egy nadrágot. Előhúzott  a hátizsákjából egy vászonnadrágot, ami furcsamód épp az én méretem. (Iza két évente egyszer talál nadrágot magának, az alkata nem szokványos…) Csak ezután meséltem el neki, hogy a csomagomat nem küldték utánam, és nincs váltás ruhám. Aparecidánál szálltunk meg. Az egyik barátnője rámnéz, és nyújt egy blúzot nekem, hogy ezt nekem adja. A mintája épp passzolt a sráctól kapott nadrágéhoz. Oké, akkor ezt veszem fel este. Aparecida megkérdi, hogy tudom-e, hogy ki ez a nő. Nem, nem tudom. Leonardo DiCaprio édesanyja.    A szürreális Riómat már csak az überelte, hogy a tengerparti sétáim alatt a fenekeket néztem, hihetetlen szép seggeket láttam, és nem is értettem, hogy mitől. Az egyik a genetika. A másik a plasztika. Nagyon sokan élnek ezzel a módszerrel errefelé.

A tömegközlekedést az indiaiéhoz tudnám leginkább hasonlítani. Fel vannak ugyan festve az utak, pont mint minálunk, csakhogy teljesen más logikával használják. Dudálnak, gyakorlatilag folyamatosan, de nem agresszivitásból, hanem így jeleznek bármilyen manővert. Mondjuk ha megelőznek valakit, akkor először rádudálnak, hogy a másik tudja, hogy előzés lesz. Hömpölygő a forgalom.

Az emberek nyitottak és kedvesek. Bárkivel lehet beszélgetni, bármilyen nyelven, mert úgysem beszélnek a portugálon kívűl mást, úgyhogy a nonverbalitásra meg a spanyolomra támaszkodtam. Nem mentem be a szegénynegyedbe, nem akartam fizetni érte. Kell fizetni érte? Gyakorlatilag bevezetnek, és az idegenvezetőt fizeted meg, aki vigyáz a biztonságodra. Ezt úgy hívják, hogy szegényturizmus. Amúgy az országot leginkább Romániához tudnám hasonlítani: mérnök a taxisofőr, akinek meg kell élni valamiből. Ismerős történet?

Iza összeköt Aparecidával. Hátha tudnék nála lakni. Nincs kedvem három hetet hostelban megszállni, ha egyáltalán találok még szabad helyet bármelyik hostelban is. És közben várom a hivatalos meghívót, hogy tudjak repülőjegyet foglalni.